Ezt a bejegyzést most terápia jelleggel írom saját magamnak is…

Napom a “sötét oldalról”:

Egész éjjel halálra fagytam. Komolyan azon gondolkodtam, hogy vajon az orromon át felkúszó hideg levegő szövődményeket fog -e okozni a homloküregemben. Vajon van olyan, hogy “homlok-megfázás”? Nálam tuti lesz, amilyen a formám. Szóval felvettem egy sapkát a fejemre és úgy aludtam, tekintve, hogy körülbelül 15 fok volt a szobámban éjjel. Ezeknek a spanyoloknak elgurult a gyógyszerük, hogy nem fűtenek, pedig itt is tél van, ha nem is annyira, mint nálunk… Hiába a sapka, az orrom továbbra is fázott, így hát az élet és a halál között vacilláltam: hagyjam kint a hidegben, hogy reggelre “dáthás” legyek, vagy inkább fulladjak meg a takaró alatt, de azt legalább a jó melegben?!

Mindegy, túléltem, ez a lényeg. Aztán reggel a macska belepisilt az ágyamba. Megint. A Nénje autóját feltörték, így neki is “remekül” indult a napja. A kávém annyira szarul sikerült, hogy ki kellett öntenem a wc-be, de legalább feleslegesen elhasználtam a Nénje tejét, úgyhogy most nincs reggelre. Mert hogy tönkrement az első jobb kiskerekem csapágya és jelenleg még bevásárolni se tudok elmenni, mert annyira félek, hogy szétesik alattam a kerekesszék. Igazi para-gép vagyok, így inkább nem közlekedem, amíg meg nem oldódik a probléma, ami azért nem olyan egyszerű innen, a távoli Spanyolországból.

Nappal is hideg van, 15 fok kint és bent is, úgyhogy a program a kettéfagyás itthon. Mindez azért úgy, hogy egész délelőtt a pofámba süt a nap és mivel az ablakon nincs sötétítő függöny, ezért nem látom a monitort és alig tudok dolgozni. A sofőr meg tegnap extra bunkó volt velem… Lám, nem kell ehhez Magyarországon lenni.

Ez a napom. Egy napom Spanyolországban.


Ugyanez a “fényes oldalról”:

Fázósan keltem, de hamar felmelegítettek a szobámba beszűrődő sugarak. Konstatáltam, hogy igaz, kicsit “csövi” megoldás sapkában aludni, de hálát adhatok azért, hogy nem vagyok ténylegesen hajléktalan. És nem azért fázom, mert a fagyos Nyugati aluljáróban kell túlélnem az éjszakát, hanem mert Alicantében év közben annyira meleg van, hogy a spanyoloknak nem érdemes beköttetniük a fűtést arra az egy, hűvösebb januári hónapra. Persze ettől még a hideg az hideg, viszont azt is tudom, hogy Nénje minden igyekezetével azon van, hogy megoldást találjon erre a problémára.

Blue sajnos belepisilt az ágyamba, ami nem szegény állatka hibája, hanem tüzel és meg kell műttetni, csak eddig még pici volt hozzá. Viszont szerencsére a matrac és a lepedő nem lett olyan, a takarót pedig még ma kimosatja és megszáríttatja a Nénje, hogy estére tiszta állapotában visszakerülhessen hozzám.

A kávém ma ultra-fos lett, de azt hiszem, hogy ennél nagyobb bajom soha ne legyen az életben.

Mivel rossz a csapágyam, ezért ma nem mentem várost nézni, viszont az ünnepek és a szilveszter körüli nagy hajtás után végre volt lehetőségem kialudni magam. A szoba napfényes és meleg, igazi tavaszi idő van kint, amitől mindig jó kedvem lesz. Való igaz, hogy nehezebben tudok így pötyögni a gépen, de egyszerű a megoldás: kell kérni Nénjétől egy sötétítő függönyt. 😉 Igaz, hogy ma feltörték az autóját, viszont szerencsére nem volt benne semmi értékes, amit elvihettek volna.

Tegnap kicsit flegma volt velem a sofőr, viszont rengeteg mosolygós arccal találkoztam: tündéri volt a nő a gyógyszertárban, az újonnan megismert magyar világutazó a buszmegállóban, vagy a kedvesen rám köszönő spanyol emberek a tengerparton.

Ez egy napom. A napom Spanyolországban.

Mennyi csoda, nem? Csak észre kell venni, és ezt magamnak is mondom. Mert való igaz, hogy néha félig üresnek látom a poharat függetlenül attól, hogy hol vagyok. “A hiba az ön készülékében van!” És tényleg. Sajnos mi, magyarok “imádunk” panaszkodni, egyszerűen a génjeinkbe van kódolva. Akkor is sírva vigadunk, amikor akár vigadva is vigadhatnánk. 😀 Muszáj, hogy dühönghessünk valami miatt… Ám még ha ez a szokásunk évek óta burjánzik is, ki mondta, hogy nem vetkőzhetjük le? Nyilván nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan. Ugyanis lehet bármilyen csodás is körülöttünk a környezet, ha a lelkünkben háború dúl.

Szóval tessék összeszedni magunkat pronto! 😀 Mert az élet szép! Feltéve, ha azzá tesszük… 😉