Eljött hát az utolsó nap, amikor a kedvenc kávézómból írom a cikkeimet. Ma érkezik anyukám és egy hétig még kiélvezhetjük együtt Alicante szépségeit, viszont az utóbbi napokban tudatosan készültem rá, hogy búcsút vegyek a várostól. Még utoljára meglátogattam a törzshelyeimet, elmélkedtem magamban, hallgattam az itteni kedvenc zenéimet, számot vetettem. Talán drámainak hangzik, de nem azért tettem mindezt, mert soha többé nem jövök vissza… Nem ismerem a jövőt, nem tudom, hogy még mit tartogat számomra.

Azért tettem, mert amit elkezdek, annak szeretnék méltó lezárást adni. Van, hogy egy történet happy end-el zárul, míg máskor szomorúan végződik, de még ha néhány ajtó nyitva is maradhat, egy-kettőt fontos becsukni.

Kalandom félelmekkel és bizonytalansággal kezdődött, hiszen az ismeretlen mindig tartogat kétségeket, mégis olyan gondviselésben volt részem itt, amelyre még csak gondolni sem mertem. Ugyanis még amikor egyedül voltam, akkor sem voltam teljesen magamra hagyva. Történtek jó dolgok, történtek rossz dolgok. Voltak nehézségek, könnyek és magány, voltak itt is szürke hétköznapok, mégis a négy hónap nagyrészében mosoly, öröm és a hála töltötte ki a napjaimat.

Azt hiszem, hogy életem egyik legnagyobb tanítása volt Alicante.

Megtanultam ugyanis:

  • Egyedül boldogulni

Nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg is. A hétköznapi teendők elvégzése által fizikailag is sokat erősödtem, mindemellett pedig rengeteg időt töltöttem egyedül. Előfordult, hogy végtelenül magányosnak éreztem magam, mindazonáltal elkezdődött bennem a tanulási folyamat, miszerint az „énidőnek” is megvannak a maga szépségei, sőt! Milyen kimozdulni, strandolni, másik városba utazni, moziba menni úgy, hogy senki nem kísér el? Más. Semmiképp nem rosszabb, és nem is feltétlenül jobb, egyszerűen csak más. Viszont hatalmas előnye, hogy ezt a belső utazást csak ily módon élheted át. Magadban, magaddal.

  • Idegen nyelven kommunikálni

Emlékszem, hogy úgy jöttem ki, hogy az össz. angoltudásom kimerült az amerikai tinédzser szlengben. Remekül el tudtam volna mondani, hogy ki kivel kavar, ki kibe szerelmes, és kinek ki a legjobb barátja. Ha rajtam kívül más is a Gossip Girl és a Beverly Hills 90210 sorozatokon szocializálódott, az most talán érti, hogy miről beszélek. 😉 Viszont az élet komoly dolgairól beszélni, a politikát kielemezni, az emberi kapcsolatok mélységébe beleásni magamat már nagyobb falat volt, és eleinte nem is ment. Viszont ma együtt reggeliztem egy újonnan megismert lánnyal és azon kaptam magam, hogy az önfejlesztésről, a vallásról és a művészetekről beszélgetünk. Csodálatos volt konstatálni magamban, hogy mennyit fejlődtem. Ma azt mondta nekem ez a mindössze 22 éves, ám végtelenül bölcs hölgyike, hogy: „Az egyetlen ember, akivel versenyzel életed során, az tulajdonképpen te magad vagy”. És milyen igaz, nem? Egyedül annyi a dolgunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki saját magunkból.

  • Hálát adni

Bevallom, voltak időszakok, amikor már nem láttam annyira kéknek a tengert. Amikor picit bedaráltak a hétköznapok, a kötelességeim, a munka, és elfelejtettem észrevenni, hogy milyen szerencsés is vagyok. Amikor már magától értetődőnek vettem, hogy egy tengerparti városban élek és lusta voltam lemenni a partra. Amikor már nem volt nagy szám, hogy mindenhol tudok közlekedni, mert minden akadálymentes volt körülöttem. Amikor már egyszerűen megszoktam itt mindent. Viszont minden egyes alkalommal felráztam magam és azt mondtam: „Hé ember! Te vagy a legszerencsésebb ember a világon, a paradicsomban élsz”! Vagy, ha én képtelen is voltam erre, mert hagytam magam belesüllyedni a nehézségekbe, a barátaim megtették helyettem. Ők is tanítottak arra, hogy minden napért hálás legyek. És bizony, ehhez nem kellenek szép természeti adottságok; ehhez csak te magad kellesz és a képességed arra, hogy a mindennapok apró momentumaiban is meglásd a szépet. Egy finom kávé, egy kisállat szeretete, a napsütés, vagy egy gyönyörű dal.

  • Tanulni az emberektől

Olyan inspiráló emberekkel találkoztam itt, amelyre nincsenek szavak. Volt, aki 22 éves létére már nyolc országban élt… Volt, aki a nyomorból jött, de ma már híres énekesnő. Volt, aki bántalmazó kapcsolatban élt, de idősebb korára megtalálta élete szerelmét. Volt, aki nem kereste, mégis itt találta meg élete szerelmét. És volt, aki csapot-papot hátrahagyva kezdett új életet ebben a városban. Megannyi életmese, megannyi értékes ember. Olyanok, akik motiváltak, építettek és segítettek engem az utam során. Mindannyiunknak megvan a magunk múltja, a magunk sebei, ám mindannyian készen álltunk az újrakezdésre. És ebben teljes vállszélességben támogattuk is egymást.

  • Bárhol lehetsz boldog!

Tudom, könnyen beszélek. Nem mondom, hogy nincs jó hatással a közérzetre a jó körülmény, a gyönyörű környezet. Persze, hogy jobb sírni a tengerparton, mint a Blahán. 😀 Ám a könnyek, azok könnyek, bárhol is csorognak le, és ugyanúgy fájnak. Pontosan tudom, hogy – bár a környezetváltozás jócskán hozzásegített a jó közérzetemhez -, én itt nem azért voltam boldog, mert egy szép helyen éltem. Hanem mert békében éltem saját magammal, nem mellesleg egy szép helyen. A legnagyobb szegénységben is mosolyoghatsz attól, ha süt a nap, és a legnagyobb gazdagságban is érezheted magad végtelenül boldogtalannak. Mert mindig a lényeg az, hogy mi van benned.

Úgyhogy én most hazamegyek. Picit félek tőle, félek a változástól. De tudom, hogy megváltoztam és ezt az új énemet viszem majd magammal, bárhol is éljek a világban. Otthon nem lesz tenger, nem lesznek pálmafák. De én ott leszek, s ezáltal a boldogságom is. Mert a boldogság bennem van.