Egyik nap véletlenül betévedtem a szépségkirálynős Facebook csoportunkba… 2013-ban ugyanis a Miss Colours Hungary döntős lányai közé kerülhettem. Az az időszak hihetetlenül meghatározó volt az életemben, és még mindig meleg szívvel emlékszem vissza rá. Viszont egy valami mélyen belém hasított, ahogy a csoportban lévő videókat tanulmányoztam: testben ott voltam, de fejben, lélekben valahol egészen máshol…

Tudni érdemes ugyanis, hogy a versenyt egy jó pár hetes, feszített tempójú, de annál tartalmasabb felkészülési időszak előzte meg: táncpróbák, fotózás, tv-s szereplések, közös programok, stb. S bár való igaz, hogy sok lány álma egy ilyen lehetőség (az enyém is az volt), csak én éppen nem értettem, hogy mit keresek ott. A legszomorúbb pedig az egészben, hogy 24 évesen még csak tudatában sem voltam annak, hogy milyen elképesztő mértékű önértékelési zavarral küzdök. Jelentkeztem egy szépségversenyre nulla önbizalommal, és azt hittem, hogy nagyon is magabiztos vagyok! Pedig egyáltalán nem voltam az… ☹

Amikor mosolyogva tündökölnöm kellett volna, én lesütött szemmel a földet néztem, és tisztán emlékszem rá, hogy egy nagy semminek éreztem magam a gyönyörű lányok között. Ugyan vártam a táncpróbákat, de azt is vártam, hogy végre vége legyen, pontosabban, hogy nekem ne kelljen szerepelnem. Vágytam a tv-be és a színpadra is, mégis a 170 cm-es, sudár termetű, kecses versenytársaim láttán legszívesebben a föld alá bújtam volna. „Akkor mégis miért jelentkeztem?” – tehetnéd fel jogosan a kérdést. Azért, mert időközben jöttem csak rá, hogy hol tart az önelfogadásom (sehol nem tartott). És a pici buksimmal sajnos nem fogtam fel, hogyha ott vagyok a döntős lányok között egy szépségversenyen, akkor lehetséges, hogy némi keresnivalóm mégiscsak van…

Ma már tudom, hogy nem feltétlenül azért nem értem el helyezést a versenyen, mert nem én voltam a legszebb. Hanem mert úgy kellett kilökni a színpadra. Talán én nem láttam akkor, de a környezetem valószínűleg nagyon is érzékelte, hogyha tehetném, szinte bocsánatot kérnék azért, hogy rontom a levegőt a színpadon.

Egy barátom mondta nekem mindig, ha az önbizalmam a béka segge alatt volt: „Ne szégyelld már, hogy élsz!”, mert gyakorlatilag ez volt a helyzet, csak még magamnak sem mertem bevallani.

Most azt kívánom: bár úgy láttam volna magam akkor, ahogy mások láttak! Bár olyan szépnek látnánk magunkat mindannyian, mint amilyen szépnek lát minket a környezetünk! Bár olyan csodásnak gondolnánk a belsőnket is, mint amilyen csodásnak gondolják a szeretteink őket!

Sokat változtam a 6 év alatt. Bár még mindig nem én vagyok a legmagabiztosabb ember a földön, de azt tudom, hogy ha idén indulnék a Miss Colours szépségversenyen, már nem a földet nézném, hanem felszegett fejjel, büszkén mosolyognék bele a kamerába! 😊

Te ne várj éveket az önbizalmadra! Benned van, csak elő kell csalogatni! 😉

#önbizalom #szépségverseny #MissColours2013

Fotó: Nánási Pál